Csivitelünk míg világ a világ!

headerphoto

 
   Óvodánk Csóron a Község Önkormányzatának fenntartása alatt működik. Székhelye 8041, Csór Fő tér 10. szám alatt, a Szőgyény-Marich kúriában található.
  1953-ban alapították, ekkor a Napköziotthonos Óvoda nevet kapta. Eleinte egy, majd két csoporttal működött. 2011-ban három csoportosra bővült a megnövekedett gyermeklétszám miatt. 2013-ban a szülők véleményének kikérése után a Csóri Csivitelő Óvoda nevet kapta. A lecsökkent gyermeklétszám miatt, 2016. szeptemberétől ismét két részben osztott (nagy-középső, középső-kicsi) csoporttal működik.
   Az óvodának van főző konyhája, ami az iskolások és a nyugdíjasok étkeztetéséről is gondoskodik.
   Az intézménybe felvehető maximális gyermek létszám: 50 fő. Csoportjaink A Süni és a Ktica csoport, részben osztott kis-középső és középső-nagy csoport.
  A Gyermekek fejlesztéséhez szükséges személyi feltételek a következők: 5 fő óvodapedagógus (ebből 1 fő intézményvezető) 1 fő pedagógiai asszisztens, 2 fő dajka, 1 fő élelmezésvezető, 1 fő szakács és 3 fő konyhai kisegítő. Fejlesztő munkánkat segíti még 1 fő utazó logopédus és 2 fő utazó gyógypedagógus.
  Intézményünkben a tárgyi feltételek is megfelelőek a gyermekek egészséges fejlődéséhez. A csoportszobák tágasak, világosak, mindegyik rendelkezik gyermeköltözővel és gyermekmosdóval. Berendezése, játékfelszerelése a gyermekek életkori sajátosságainak, elmélyült játéktevékenységnek megfelelő.
    Tágas, füves, fás udvarunk van, melynek játszótéri eszközeit a közeljövőben bővítjük.
   
 Az óvoda főbb feladatai:
  • Óvodáskorú gyermekek nevelése-oktatása, étkeztetése
  • Etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek integrálása
  • HH és HHH gyermekek nevelése-oktatása, felzárkóztatása
  • Sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése-oktatása.
   Intézményünkben a Fábián Katalin féle Tevékenységközpontú Óvodai Pedagógiai Program adaptációja szerint dolgozunk. A program szerinti fő feladatunk a gyermekek aktív, cselekedtető nevelése, mely során átélik az alkotás, felfedezés örömét. Figyelembe vesszük a gyermekek egyéni sajátosságait, és képességeikhez mérten, differenciáltan fejlesztjük őket.
   Óvodánkban fontos szerepet kapnak a hagyományok és ünnepek ápolása. A gyermekekkel való készülődésbe a szülőket is bevonjuk. Főbb ünnepeink: gyermekek születésnapja, Mikulás, Advent, Karácsony, Farsang, Március 15., Húsvét, Anyák napja, évzáró-ballagás. Hagyománnyá vált nálunk a szüreti mulatság, a Népmese világnapja, Állatok világnapi kiállítás, Márton-napi lámpáskészítő délután és a nagycsoportosok búcsúztató pizsama partyja.
    Kapcsolatot tartunk a gyermekek családjával, a fejlesztő munkánk segítőivel (pl. Szakértői Bizottság, logopédus, gyógypedagógus, stb.). Gyermekek egészségének megóvása érdekében együttműködünk a védőnővel, orvossal, fogorvossal. Az óvoda-iskola átmenet könnyítése érdekében kapcsolatot tart azokkal az iskolákkal ahova a gyermekek beiratkoznak. Az óvoda gördülékeny működése érdekében együttműködünk a Fenntartóval.
    2015 őszén létrejött az óvoda alapítványa „Vigyázz Rám” Alapítvány a Csóri Csivitelő Óvoda Gyermekeiért néven, melynek fő feladat az óvoda, valamint az óvodás gyermekek támogatása.

 


Ingyenes honlapkészítő

Ez a weboldal a www.oldalunk.hu honlapkészítővel készült. | Adatvédelmi tájékoztató